RECEPTEK

RECEPTEK

Savanyú káposzta pekingi módra

Hideg vegyes ízelítőként, salátaként vagy köretként felszolgálva ez a fogás hűtőben akár két hétig is eltartható. A szecsuani borsszemeket ne együk meg.

Hozzávalók 6 főre

  • 90 dkg fehér káposzta négyfelé vágva, torzsája nélkül
  • 2 evőkanál só
  • 1-2 cm hámozott friss gyömbérgumó selyemszálakra vágva
  • 5 evőkanál cukor
  • 2 ½ evőkanál földimogyoró- vagy kukoricaolaj
  • 2 ½ evőkanál szezámolaj
  • 3 szárított, kicsumázott és feldarabolt piros chili
  • 1 teáskanál szecsuani bors
  • 5 evőkanál rizsecet

Az elkészítéshez szükséges eszközök

1. Vágjuk késsel vagy robotgéppel minél finomabb metéltre a káposztát. Tegyük egy nagy keverőtálba. 2. Hintsük meg sóval és keverjük össze. Szobahőmérsékleten hagyjuk 2-3 órát állni; mennyisége a vízveszteség miatt csökken majd. Nyomkodjuk ki belőle a vizet (egyszerre egy maréknyiból), de hagyjuk nedvesen. Tegyük át egy tiszta tálba.
3. A tál közepén a káposzta tetejére tegyük rá egy csokorban a gyömbért.
4. Óvatosan hintsük meg cukorral, vigyázzunk, hogy a gyömbérre ne jusson.
5. Erős tűzön hevítsük az olajat és a szezámolajat füstölésig egy kis serpenyőben. Húzzuk le a tűzről, és tegyük bele a chilit és a borsot. Öntsük ezt a keveréket először a gyömbérre, majd a tálban levő káposztára. A sistergő olaj félig átsüti a gyömbért, és kiemeli az ízét. Ha szűrőn keresztül öntjük, nem kerül bele az amúgy is ehetetlen szecsuani bors. 
6. Adjuk hozzá az ecetet és jól keverjük össze. Tálalás előtt hagyjuk szobahőmérsékleten 2-3 órát állni.

A kiválasztott termék a kosárba került!