RECEPTEK

RECEPTEK

Mafrum

Hozzávalók 4 főre

  • 3 padlizsán
  • A töltelékhez: ½ kg darált marha vagy bárányhús
  • 5 kanál olíva olaj
  • 2 áztatott facsart zsömle
  • 1 kisebb hagyma kockára vágva
  • 2 gerezd fokhagyma reszelve
  • 1 erős zöldpaprika lehet édes is, aki nem szereti a csípőset, darabokra vágva
  • ½ csésze apróra vágott friss korianderlevél
  • 2 kanál koriandermag megtörve
  • 1 tojás
  • A panírhoz: ¾ csésze liszt, só bors
  • 2 tojás
  • olaj a sütéshez
  • A mártáshoz: 5 kanál olíva olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 nagyobb doboz sűrített paradicsom
  • 2 kanál édes paprika
  • 2 kiskanál köménymag, só, frissen őrölt bors
  • 5 csésze víz

Az elkészítéshez szükséges eszközök

A padlizsán csúcsát levágjuk, és kerek „szendvicseket” készítünk az alábbi módon: éles késsel az aljától számított 1 cm-ig bevágunk, majd a következő szeletet végigvágjuk. Az így keletkezett táskákat a következő módon töltjük: a töltelék hozzávalóit összekeverjük, és gazdagon megrakjuk a padlizsán táskákat. A lisztet elkeverjük sóval, borssal, a tojásokat felütjük egy tálba és kevés sóval összeverjük.
Először a lisztbe, majd a tojásba, utána újra lisztbe forgatjuk a darabokat, majd olajban megsütjük minden oldalát. Papírtörlőre szedjük, hogy jól lecsepegjen, majd elkészítjük a mártást. Egy széles serpenyőben, olíva olajban sárgára pirítjuk a hagymát, a reszelt fokhagymát, hozzáadjuk a paprikát, a sűrített paradicsomot, a fűszereket és felöntjük vízzel. Jól összekeverjük, majd beleállítjuk körbe haladva a mafrumokat. Lassú tűzön kb ½ órán át főzzük.

za'atar - zaatarral, zatar vagy zahatar,
A kiválasztott termék a kosárba került!